Lakberendezőink


Demeter Enikő

Munkáink

Hivatásom már kislány koromban elkezdődött, amikor még nem volt tudomásom arról, hogy létezik ez a szakma, a szüleimet már az őrületbe kergettem azzal, hogy havonta átrendeztem otthonunkat. Mindig fontos volt számomra a látvány, az összhang a színek és formák harmóniája. Minden megbízás egy új kihívás, a különböző stílusok változatossága a kimeríthetetlen lehetőségek tárháza legvonzóbb számomra ebben a hívatásban.

Stílust varázsolni az otthonokba!

Célom, hogy közösen megvalósítsuk a személyiségedhez, életviteledhez leginkább illő környezetet.

A lakberendezés azon kívül, hogy sok hozzáértést követel, alapjában örömet okozó, szórakoztató kikapcsolódás , de egyben lehetőséget is kínál, a fantázia szabad szárnyalásához. Az otthonunk, az a hely ami körülölel, megmutat, feltölt, védelmet nyújt, megnyugtat, ahová a barátaink is szívesen jönnek.

Sokan úgy gondolják, hogy fölösleges tevékenység, mely csak még több pénzköltéssel jár, hiszen ami jó volt otthon gyerekkorunkban, az most is megfelel, legfeljebb csak divatosabbra kell az öreg berendezést kicserélni. Nem csak az idő járt el a szülőktől hozott otthonkép fölött, de a személyiségünkből adódó különbözőség is megköveteli a saját ízlésünk alapján berendezett új otthon megvalósítását.

Otthont teremteni nem luxus, néha csak egy kis ötlet hiányzik, hogy minden a "helyére" kerüljön, azonban van olyan is ahol hosszabb ideig tartó, átfogóbb együttműködésre van szükség. Mindkettőben szívesen részt veszek, a legapróbb kérdéssel is szívesen foglalkozom, ha a megrendelő úgy kívánja.

Vállalom természetesen komplett kivitelezések koordinálását is egy megbízható, profi csapattal a hátam mögött, akiket igény szerint a megrendelő is megismerhet.

Üdvözlettel: D. Enikő

Gézárt Judit

Az eredeti végzettségem: rajz-földrajz szakos tanár. A főiskolára azért mentem, mert jól rajzoltam, sok kiállításon szerepeltem. Nagyon érdekelt a néprajz, a kultúrtörténet és a művészettörténet. Szerettem tanítani.

Azután magánvállalkozásban vettem részt és irodában dolgoztam. Ez a munka a kreatív ember temetője, de pontosságra és a határidők betartására nevel.

Sokszor költöztem és felújítottam. Sokat tanultam a saját káromon. Felneveltem két gyereket.

Egyszer csak ráébredtem, hogy ez a sok tapasztalat és tanulás egy hivatásban összesíthető. Így elmentem egy 2 éves képzésre, hogy rendszerezzem és pontosítsam a tapasztalataimat.

Ez volt életem egyik legjobb döntése. Nagyon élveztem a tanulást (Junior Art Center).

Lassan 17 éve dolgozom, mint lakberendező.

Terveztem boltokat, irodákat, vendéglátó helyeket, szabadidős helyiséget. De legjobban lakásokat, házakat szeretek berendezni. Ez az én igazi profilom. A személyes terek létrehozása.

Nem ragadtam le egy stílusnál. Szinte minden jelentős stílusban vannak munkáim.

Szeretem megismerni az ügyfeleimet és velük közösen végiggondolni a változtatásokat. Az együttműködés csak jó hangulatban lehet konstruktív.